A Pajta Galéria 25 évéhez

Mottó:
„A kép tehát nem csak villanás, amit rögtön el lehet felejteni, de esemény is. Ereje nem abban van, hogy igaz, hanem hogy elképzelhető. Az elképzelhető kép semmivel sem kevesebb, mint a végig gondolható gondolat.” - Csoóri Sándor

1989-ben ünnepelte az egész világ az egyetemes fotográfia 150 éves évfordulóját. Talán ezért is döbbentette meg a magyar fotós társadalmat a Váci utcai Fotóművészeti Galéria egyik pillanatról a másikra történő bezárása, ami óriási hiányt jelentett a szakma hazai és nemzetközi megismertetésében. Hiszen úgy a saját nemzedékem, mint a fiatalabb generáció munkái iránt komoly nemzetközi érdeklődés mutatkozott éppen a galéria működésének hála, ahol Gera Mihály plurális vezetése a fotográfiai műfajok egyenértékű megjelenítésével a másféle fotográfusi gondolkodókat is helyzetbe hozta. Ehhez fontos megemlíteni John Szarkovszky terminológiáját is. Szerinte kétféle fotográfus van: az ablakosok és a tükrösök. Az előző alatt a fotóriportereket, szociofotósokat, dokumentum- és természetfotósokat értette. A tükrösök táborába sorolta a kísérletező fotográfusokat. Azokat, akik a nagyvilágból képesek megteremteni és működtetni a saját önálló kis világukat. Hasonló koncepciója lehetett Tímár Péter fotóművésznek is, aki az MFSZ főtitkáraként kidolgozta és megvalósította a szövetségen belül az alkotó csoportok rendszerét. Így alakult meg az Első Alkotócsoport is 1990-ben, amelyet először prof. Beke Lászlóval közösen, utána egy évtizedig egyedül vezettem.

Amikor 1991-ben Düsseldorfban Kodak-díjat kaptam, döntöttem el, hogy a Fotóművészeti Galéria megszüntetésével járó hiány mérséklésére a káli-medencei Salföldön lévő pajtámban kiállítási környezetet hozok létre. Ez megtörtént 1991 júniusában, és a Pajta Galéria azóta is működik – az idén lesz negyed évszázados. Már több éve itt élek a falu számos művészével együtt, és télen-nyáron nyitottak vagyunk a fotóművészet iránt érdeklődök számára. A galéria gyűjteményes kiállítása a magyar fotográfia hatvan tükrös alkotójának több mint száz képét mutatja be, mintegy hatvan éves időintervallumban. Három éve ugyanitt létrehoztam a Gábos Kálmán emlékszobát, ahol elhunyt barátom emlékére változó tematikájú kamara kiállításokat rendezek. Itt élem őszikéimet és igyekszem egy jó pár befejezetlen fényképemet ebben a csodálatos környezetben ezüst alapú hordozóra menteni.

Zárszó: „Ha tudnám, hogy miért fotografálok, akkor nem lenne szükségem kamerára.”
Ismeretlen fotográfus

Török László fotóművész